Budapest -Fővárosi ügyfelünk nagy álma válhatott valóra, amikor a Kiútprogram Zrt. segítségével megnyithatta üzletét. Budapest egyik legolcsóbb és legfinomabb tésztaháza!
Borsod-Abaúj-Zemplén megye – Nagy reményekkel vágnak neki a 2012-es esztendőnek a Miskolc melletti kistelepülésen, Emődön. Veres Csilla terepmunkás vezetésével legkésőbb tavasszal újabb vállalkozások indulhatnak el a Kiútprogram berkein belül.
Bács-Kiskun megye - Hiába a hideg tél, nyárias zöld mező illat költözött Jánoshalma egyik utcájába, ahol ügyfelünk megnyitotta virágboltját. Mayer Noémi terepmunkás vezetésével újabb ügyfelünk álma válhatott valóra.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye – Hivatalosan is megalakult a csoport a településen. A hitelre váró ügyfelek lázas előkészületeket tettek, hogy sikeres vállalkozók lehessenek.
Budapest - A 2011-es esztendő sok változást hozott programunk és ügyfeleink életében egyaránt. Sok terv megvalósult, sok elképzelés formát öltött és létrejött. Kérjük, hogy tekintse át rövid beszámolónkat és éljen ajánlatunkkal.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye – A megyében két településen már biztosan lesz alakulás Balogh László terepmunkás vezetésével. A csoporttagoknál a kereskedelmi és az állattenyésztési tevékenységek dominálnak.
Budapest - A Kiútprogram az első mikro hiteleket 2010 szeptemberében helyezte ki. Az eltelt bő egy év alatt finomítottunk a Programon és - kísérleti program lévén - folyamatosan javítottuk módszereinket, eljárásainkat. Célunk, hogy a rendelkezésünkre álló igen rövid idő (kb. két év) alatt olyan módszertant, know how-t dolgozzunk ki, ami életképes megoldást jelenthet a tartós munkanélküliségben élő szegények, kiemelten a romák rendszeres jövedelemszerző tevékenységének beindításához és fenntartásához.
Budapest - A Szivárvány-Győztesek elnevezésű budapesti csoport egyik tagja a múlt héten vehette át a számára folyósított vállalkozói hitelt. A pénzből egy nem mindennapi terv válhatott valóra.
Déli régió - Az északi régió után már egyre több helyen lehet találkozni a Kiútprogram munkatársaival, megcélozva, hogy minél több embert ismerhesse meg ezt a lehetőséget. A közelmúltban 3 újabb megyében tartottak fórumokat a terepmunkások.
Budapest – Pár hete indította el vállalkozását egy VIII. kerületi ügyfelünk Fazekas Bálint terepmunkás segítségével. Zöldség-gyümölcs elárusító hely a Futó utca elején található, amelyben száraz élelmiszer is kapható.