Őstermelői foglalkoztatás – uborkázás

Az uborkaprogram a tartós foglalkoztatás felé vezető első lépés. Azt tapasztaljuk, hogy míg a tartós munkanélküliségből lehetetlen egyenesen stabil munkahelyre kerülni, addig ügyfeleink túlnyomó része a program megfelelő támogatása mellett képes egy év alatt nyereséges őstermelővé válni. Az önálló mezőgazdasági termelés rugalmasan végezhető, ugyanakkor precizitást, munkafegyelmet és sikerélményt ad, melyek hosszú távon már lehetővé teszik a teljes munkapiaci reintegrációt.

A térségben termesztett növények közül a csemegeuborkára kicsi terület- és magas kézimunkaigénye miatt esett a választás. Mivel ügyfeleink jellemzően nem rendelkeznek mezőgazdasági vagy vállalkozói tapasztalattal, számukra munkába ágyazott képzést biztosítunk. A program első évében minden ügyfél kb 70 órányi személyre szabott képzésben részesül; folyamatosan jelenlévő terepmunkásoktól, termesztési szaktanácsadóktól és könyvelőktől, a saját hasznukra végzett munka közben tanulják meg a növénytermesztés és az önálló vállalkozás alapvető fogásait. Emellett a kezdeti beruházásokhoz szükséges tőke, illetve a nagykereskedők, felvásárlók eléréséhez szükséges kapcsolati háló hiánya is megköveteli, hogy a program a vállalkozási tevékenységet is támogassa. Az ügyfelek számára egységesen bonyolítjuk a termelési eszközök (vetőmag, permetszer, karók stb.) beszerzését, és a megtermelt uborka értékesítését. Az eszközökbe történő beruházást a fejlődő világban elterjedt mikrohitelezéshez hasonlóan kis összegű, fedezet nélküli hitelek nyújtásával tesszük lehetővé.

Jelen 1 év 3 év 5 év
Humánbefektetés Képzés Sikeres őstermelő Szaktudás
Önbizalom
Elismertség
Tartós, bejelentett munkahely
Anyagi befektetés Hitel
Eszközbeszerzés
Értékesítés
Sikeres őstermelő Jövedelem Jobb életminőség

Társadalmi szinten a program bizonyítja, hogy a nyomorban élő emberek, köztük a cigányok, igenis képesek hatékony értékteremtő munkára, és hajlandóak visszafizetni a fedezet nélküli hiteleiket. Ennek eredményeképp nő az ügyfeleink elismertsége a közösségek szintjén is, csökken a településen belüli kiszolgáltatottságuk, és van, ahol az uborkázó romák már tényezővé tudtak válni az önkormányzati választásokon is.

Számításaink szerint programunk mind munkába integrált képzési programként, mind jövedelemgeneráló foglalkoztatási programként hatékonyabb a ma Magyarországon elérhető többi foglalkoztatási programnál.

A 2022-es uborkaszezonban ügyfeleink összesen 182 tonna uborkát termeltek.  Egy ügyfél átlagosan 4, 8 tonnát termelt a szezonban, és ezzel  617 ezer forint nyereségre tett szert. Ez kb. a duplája annak, mint amennyit közmunkával ennyi idő keresni tudnak. (Ügyfeleink egy része egyébként közmunka mellett uborkázik, és elég sokuknál egy családtagnak van alkalmi vagy állandó munkahelye.)

A PROGRAM SZÁMOKBAN

* Szervezeti okokból 2022-ben a borsodi térségben nem volt terepmunkásunk, ott nem tudtunk ügyfeleket fogadni.